Lefelé sodródsz
Az emlék folyóján
És én, a parton futván
Kiáltok, hogy gyere vissza
De, szép lassan, egyre távolodsz
És eszeveszett futásomban
Fokozatosan behozok
Egy szeletnyi elvesztett területet.
Időről időre, belemélyedsz
A mozgó folyadékba
Vagy súrolván néhány tüskebokrot
Hezitálsz és megvársz engem
Az arcodat takarván
A felhajtott ruhádba
Félvén, hogy nehogy elcsúfítson
A szégyen és a megbánás.
Nem vagy több már, mint egy szerencsétlen roncs,
Döglött kutya a vízben
De én rabszolgád maradok
És beugrom a folyamba
Mikor az emlék véget ér
És a felejtés óceánja,
Szívünket és fejünket összetörve,
Örökre egyesít minket.