Szorítsd a fogaid közé azokat a gondolataidat, melyek úgy folynak akár az olaj,
Azok tegnapról, lemennek egészen a gyomrodba.
Reméled, hogy nem folynak vissza a torkodba,
Hogy ne kelljen majd többé azt mondanod
Amit gondolsz rólam, hogy többé nem értelek meg téged...
Lélegezd be a fogaid közé a gondolataimat,
Mielőtt visszatérnek
Oda le a gyomorba, azok tegnapról.
Reméled, hogy nem kell többé hallanod az ajkaidtól,
Hogy többet tudnak mondani neked
Gondolatokat melyeket én soha nem tudnék elmagyarázni neked.
Szorítsd magadhoz ezt a pillanatot, mely itt van.
Ha magaddal viszed a világot,
Vigyél magaddal engem is...
Nekem meg csak az maradt, hogy szárnyakat kössek a fejemhez
És otthagyjam a kételyeket egy ablakban
Azokért a szárnyakért; kint még ünnep van.
Mert nincs sok időm,
És csak ennyim maradt.
Szorítsd, szorítsd, szorítsd...
Szorítsd a fogaid közé azokat a gondolataidat,
Melyek úgy folynak akár az olaj,
Azok tegnapról, lemennek egészen a gyomrodba.
Nem, nem folyik vissza a torkodba,
Soha többé az amit gondolsz rólam, hogy többé nem értelek meg téged...
Ha magaddal viszed a világot, vigyél magaddal engem is...
Nekem meg csak az maradt, hogy szárnyakat kössek a fejemhez
És otthagyjam a kételyeket egy ablakban
Azokért a szárnyakért; kint még ünnep van.
Mert nincs sok időm.
Nekem meg csak ennyim maradt,
Szárnyak a fejemhez kötve,
És minden kételyt otthagytam
Egy ablakban
Azokért a szárnyakért; tudod, már nincs ünnep.
Mert nem maradt sok időm,
Nem maradt, nem maradt; szárnyak, hozzákötve ehhez a fejhez...
Igen, de te szoríts, szoríts, szoríts, szoríts, szoríts engem oda az ablakhoz.
Ha magaddal viszed a világot, vigyél magaddal engem is...