Ha lettek volna lehetőségeink, hogy megfejtsük a mechanizmust, ami elvezetett oda, hogy bemutatkozzam nálad ezzel az arccal. Egy kicsit elcsépelt bocsánatkéréssel, felveszem a ruháimat, könyveket, egy kicsit az életemből.
Ez az élet, amit elvettél,
Az, amiben nem bánok meg, ők egy patakként, én viharként és paravánként, paravánként.
Számolj lassan, nagyon lassan fordulj meg, nézz a szemébe annak aki elhagy, felejts el.
Mostmár sok ideje kérdezem magamtól, hogy vagyunk. A végtelenségünk voltunk, a mindennapi kenyerünk. De a helyes dolgot fogom cselekedni, mert becstelen vagyok. De már túl sok ideje érzem, hogy a szerelem nekem nem elég. A szerelem nekem nem elég, ha szeretsz és aztán ez elmúlik.
Mivé váltak azok a mondatok, hogy "Ott leszek, bármi történik"? Mire kellenek a találkozások, ha mindenkinek megvan a maga útja.
Az én utam elhagyatott volt, vereségekkel teli és veled azt ígértem, hogy elkerülném.
Számolj lassan, nagyon lassan és fordíts meg, hidegvér, ha van bátorságod ölj meg.
Mostmár sok ideje kérdezem magamtól, hogy vagyunk. A végtelenségünk voltunk, a mindennapi kenyerünk. De a helyes dolgot fogom cselekedni, mert egy egoista vagyok. De már túl sok ideje érzem, hogy a szerelem nekem nem elég. A szerelem nekem nem elég, ha szeretsz és aztán ez elmúlik.
Talán ez az életem értelme. Talán a fájdalomból mégis ki lehet gyógyulni, de dalokat is írni, dalokat is írni...
Mostmár sok ideje kérdezem magamtól, hogy vagyunk. A végtelenségünk voltunk, a mindennapi kenyerünk. De a helyes dolgot fogom cselekedni, mert becstelen vagyok. De már túl sok ideje érzem, hogy a szerelem nekem nem elég.
A szerelem nekem nem elég.
Fejezzük be, pont és elég.