Kayıp [Hungarian translation]

A búskomor, feketére festett felhök

mindkettönkért sírnak e szakadó esök

Reményem elfogyott, az idö múlik

az Elválás az úr, mi szerelmesek vagyunk rabszolgái.

Kezed elsápadt tenyeremben

s egy ijedt, sérült madár

a végetérö szerelemböl riadtan elszállt

Legyen hát utad szabad-mondani akartam

torkom elszorult, s elakadt szavam

Ameddig élek már senkit nem szeretek

mert e testben már a szívem elveszett

Fehér menyországból leszállnak az angyalok

Téged védenek ök, az imák, az óhajok.

Ha én szerelmedtól messzi távolban vagyok

minden nap utánad való vágyammal harcolok

Félben maradt a mi mesénk már

Külön utakon járunk

Ez az élet...

Mint a legfagyasztóbb szél elsuhantál

S most messze jársz

Én, egy hervadt rózsával keblemben

Élek éveken át

Ha ez élet!

Esténként külön fekszünk

s ezután a reggeleken külön ébredünk

Szerelemnek gondoljuk a hibákat

másnak hiába álcázzuk magunkat

és titkon titkon sebeket szenvedünk...

Tudd, hogy mindig én, emlékedet a legszebb helyre rakom

egykor szerencsés szívem kertjébe.

Minden hajszálam bánatával

A szememben elfogyó napsugárral

én e városban mindig Téged várlak

Egy nap visszatérsz, s azt mondom

Vigyázz magadra, oh,kedves!

Vigyázz magadra,legkedvesebb!