Papírból van az ég, a tetején festett felhő száll,
Alatta élet még nem járt.
A kartonnap már nem süt át, amit rajzoltál,
Csendben bámul rád egy üres világ.
Az, aki erre járt, már mind elszaladt,
Súlytalan ég alatt mondd, még milyen cél maradt?
De a karton életed egyszer úgyis szétszakad!
Mi leszel, ha nem lehetsz többé szürke önmagad?
Dörög az ég, a szívem gyorsan ver.
A vihar súlyos kézzel úgy visz mindent el,
Ahogy az apró porszemet kósza nyári szél.
Üres világod - látod, éppen ennyit ér!
Nem elég a lelked, hogyha régen színtelen,
Nem elég a szíved, hogyha szeretni képtelen.
Nem elég, hogy élsz, ha régen nincsen benned vágy,
Nem elég a súlytalan, üres, kopott világ!
Egy percig él, csak egy percig áll
A gyönyörűen csiszolt álomvilág.
Bárhogy harcolsz, egy perc marad,
Mert elpusztul az, ami súlytalan!
Nem elég a lelked, hogyha régen színtelen,
Nem elég a szíved, hogyha szeretni képtelen!
Nem elég, hogy élsz, ha régen nincsen benned vágy,
Nem elég a súlytalan, üres, kopott világ!
Nem elég a lelked, hogyha régen színtelen,
Nem elég a szíved, hogyha szeretni képtelen!
Nem elég, hogy élsz, ha régen nincsen benned vágy,
Nem elég a súlytalan, üres, kopott világ!