Felírtam a neved a hegyekre, kedvesem,
Rávéstem a párás ablakokra,
Nehéz hallgatni a tél meséjét, kedvesem,
Én is egyszerre sírtam és beszéltem.
Vajon ezek a bánat könnyei voltak, kedvesem?
A sors akarata volt ez?
Egyfolytában ittam és öleltem őt (az üveget), kedvesem,
Mert egyetlen barátom az alkohol maradt.
Ha azt mondod, hiányoznék, akkor ne menj kedvesem,
Ne lökj el magadtól,
Most, hogy visszatekintek, kedvesem,
Látom, ahogy kezeidet fogtam,
Máskor nevető szemeid nedvesek voltak, kedvesem.
Álmaim romokban hevernek,
Nehéz nélküled élni kedvesem,
Engem is Isten teremtett.
Nehéz lemondani a szerelemről, kedvesem,
Főleg egy ilyen szerelemről,
Életemben először tényleg fáj a szívem,
Mert neked adnám a lelkemet is.