Éjfél, sűrű csönd ül a járdán.
Mire gondol a vén hold,
hogy csak mosolyog rám?
Lomha szél fú, rőt avar fut a lábam elé,
tépett ág jajong a fán.
Holdfény derűs emléket ébreszt.
Újra éled a régmúlt, minden gyönyörűség.
Boldog órák az ifjúságom szép idején,
gyertek hozzám vissza még!
Halvány lámpa villog fenn,
még áldott árnyék rejdel
Szúró zaj kél, összerezzen a csend
ha rám dől majd a reggel.
Hajnal, ne tarts tükröt a fénynek
ha csak emlék az élet, talán szép maradnék
Tán e kék éj, a holdvilág még ifjúnak lát
Úgy mint egykor, réges-rég
Füstben barnult új nap kél
a korhadt, pállott széllel.
Kihunyt lámpát gúnyol az ömlő fényár,
ha elkullog az éjjel.
Nézz rám! Kicsit érints meg némán!
Maradj még, szelíd emlék,
színes hajdani vágy...
Érj csak hozzám, és feléled a boldog idő!
Jaj, a hajnal pirkad már...