A Te helyeden ülve
ebben a jéghideg házban
egyenkénti elkövetett hibáimat számolom
Nézem ezt az átlátszó edényt,
s üressége még
testemen is áthatol
s minden éjszakám eggyé vált
ködösödő szemeidet nem vetve
összetört szívemre, elmentél..
Én hozzád tartozom,
akár egy hal a tengervízhez..
mely csupán egyszer szeret életében,
míg egyszer partra vetetten nem
találja magát a fulladás szélén
Tervek, álmok
összedőltek, s érzem,- ez megöl..
én már nem élek, haldoklom!
Még felszínről is nézve
megőrjít puszta léted
széthasítva szívemet
Így az összes éjszaka ködbe borul
míg kezeddel ásod meg síromat
miközben én már vágyom ennek árnyát
s te mégis elmégy..