Mélyen az óceánban, holtan, kitaszítva.
Hol az ártatlanságot lángok emésztik.
Millió mérföldre hazámtól, megyek előre.
Csontig fagytam már, csontig...
Saját magyam ura vagyok, de az utat nem tudom.
Csak lovagolok, egyre magasabbra szégyenemben.
Várok az isteni jelre, vállamra nehezedő kézre.
Készen állok a csatára, sorsom elé állok.
Fém lövedékek hangja visszhangzik a fülemben.
Dobok vihara diktál nekem
ritmust a bukásokhoz, a halálosztáshoz,
kürtök szava üldöz...csak előre.
Az idő hajnalától napjaim végéig,
Menekülnöm kell...messzire.
Érezni akarom a fájdalmat, a vért.
Keserű ízt az ajkamon...ismét.
Állandóan zuhogó hó égeti a kezemet.
Csontig fagytam már, csontig.
Millió mérföldre a hazámtól, menekülök
Már nem emlékszem a szemedre, arcodra...