Térdel a szó. Imája csendes, végtelen.
Érted beszél és bennem hallgat a félelem.
Mi mind a ketten valahogy egyet akartunk,
De lehet, hogy másképp s erre nem gondoltunk.
Miért hagytam ezt nem tudom?
Elfogy a hold, elfogy az élet nélküled
És nincs idő és nincsen még egy, hogy újra kezdd.
Mind a ketten ugyanazt hittük igaznak
És egyforma hangsúlyt adtunk a szavaknak.
S a dallamok mögött sír a szó.
Mért ad a kéz, hogyha vesz?
Mért van erőd, hogy sebezz?
Önmagam kérdezem, faggattom.
Mért öl a szó, hogyha kér?
Mért él a hit, hogyha fél?
Önmagam válszát hallgatom.
Te szólalsz meg egy éjszakában, ha felriadok.
Te villansz fel egy lobbanásban s hinni tudok.
Most előszőr igazán nem vagy mellettem,
De nem tagadom meg azt, akit szerettem.
Az élet része vagy, de mondd nekem!
Mért ad a kéz, hogyha vesz
Mért van erőd, hogy sebezz?
Önmagam kérdezem, faggattom.
Mért öl a szó, hogyha kér?
Mért él a hit, hogyha fél?
Önmagam válszát hallgatom.