Tetoválni fogok a kezemre- feladom.
A fejemet is formatálni szeretném- csupán hadakozik ellene.
S ha azt hiszem, hogy összeszedtem magam, akkor felborul minden, de nem szeretnék semmit elvárni.
Bár esélytelennek tűnik, de nem adom fel az irányt- teljes gőzzel előre.
A faladra írok- itt az ajtó.
S direkt neki futok, hogy valamit érezzek.
S minél inkább keresem a közelséged, te annál távolabb húzódsz.
S bár átkozom értem magam, mégsem adom fel teljesen a reményt.
Hiányzik a megoldás és gondolkodom- egész messzire kell mennem,
tehát tervet készítek és nem mozdulok ültő helyemből.
S ha azt hiszem megoldottam, újabb alkalom találtatik.
Megpróbálom, nézz ide!
Ismét egy próbálkozással több.
A faladra írok, ez az út.
S a fugákat kaparom, hogy megmozduljon valami.
S minél tovább lépek ugyanarra a helyre, annál inkább elveszti értelmét.
Mert egy lépést sem halad előre, csupán én veszek el benne.
Bármennyire is sajnálom, nem jutok el hozzád.
S felirom a faladra, hogy "itt voltam".
S minél jobban eltávolodom, annál könnyebb megértenem.
Tudom te is nagyon szeretsz, egy kis távolságból.
Tévedés.