Volt idő, mikor az emberek kedvesek voltak,
Mikor hangjuk lágy volt,
Szavaik pedig hívogatóak.
Volt idő, mikor a szerelem vak volt,
És a világ egyetlen dal volt,
És a dal izgalmas volt.
Volt egy ilyen idő,
De aztán minden rosszra fordult.
Álmodtam egy álmot, ahogy telt az idő,
Mikor reményem még magasan szárnyalt
És érdemes volt élni.
Álmodtam arról, hogy a szerelem sosem hal meg,
Álmodtam arról, hogy Isten megbocsát.
Fiatal voltam, nem féltem semmitől,
És az álmok elkészültek, elhasználódtak, és kárba vesztek.
Nem volt még ár, mit meg kellett fizetni,
Nem volt elénekeletlen dal,
Nem volt megízleletlen bor.
De éjjel jönnek a tigrisek,
Hangjuk lágy, akár a villám
Ahogy darabokra tépik reményedet,
Ahogy szégyenbe fordítják álmaidat.
Egy nyáron át aludt mellettem,
Végtelen csodával töltötte meg napjaimat,
Lépteivel elvette gyermekkorom,
De elment, mikor eljött az ősz.
És én még mindig arról álmodok, hogy eljön majd hozzám,
És hogy a hátralévő években együtt élünk majd,
De vannak olyan álmok, melyek nem valósulhatnak meg,
És vannak viharok, mi pedig nem állhatunk ellen az időjárásnak.
Volt egy álmom arról, milyen lehetne az életem,
Annyira más, mint ez a pokol, amelyben élek,
Annyira más a mostanitól, attól, amilyennek ez tűnik.
Most az élet megölte az álmot, melyet megálmodtam.