Ismerem szemeidet a reggeli napfényben,
Érzem, ahogy megérintesz a szakadó esőben,
És mihelyst messzire vándorolsz tőlem,
Megint érezni akarlak karjaimban.
És eljössz hozzám a nyári szellő szárnyán,
Melegen tart szerelmed, és aztán halkan elhagysz,
És ez az, mit meg kell mutatnom neked.
Chor.:
Milyen mély a szerelmed?
Tényleg meg kell tanulnom,
Mert a bolondok világában élünk,
Hol megtörnek minket.
És mikor hagyják, hogy önmagunk legyünk,
Mi egymáshoz tartozunk.
Hiszek benned,
Ismered az ajtót saját lelkemhez,
Te vagy a fény legmélyebb, legsötétebb órámban,
Te vagy a megmentőm, mikor elbukom,
És talán nem hiszed, de
Én törődöm veled.
Legbelül tudod,
Hogy tényleg így van (törődöm veled)
És ez az, mit meg kell mutatnom neked.