Néha láthatod, lassan hintázom
Ég és föld közt szüntelen.
Néha elveszem, majd újra ébredek,
Arcok ezrében létezem.
Még meg kell, hogy óvjam, a maradék múltam.
Képtelen képzelet.
Egy percre már érzem, hogy felhőre léptem,
A lelkem kiált.
Láss,
Lásd meg az embert,
A jelmezen át!
Ki érezni sem mert,
Vad repülést.
Halld meg a hangom,
Vad zuhanást!
Rejtsd el az arcom!
Fentről láthatod, gyenge szárnyamon
Mennyi fájdalom megpihent.
Nem is kérdezem, honnan érkezett,
Tán csak lassít, majd elsiet.
Még meg kell, hogy óvjam, a maradék múltam.
Képtelen képzelet,
Egy percre már érzem, hogy felhőre léptem.
S a lelkem kiált.
Láss...
Még meg kell, hogy óvjam, a maradék múltam.
Képtelen képzelet,
Egy percre már érzem, hogy felhőre léptem.
A lelkem kiált.