Mikrofon próba
Hallasz engem?
Tudom kell, hogy tisztán lehet-e hallani
Statikus zaj a hangszórókból
Egy másodpercen belül, a szívedben már nem lesz félelem
Biztosra vetted
Most pedig, ki nem állhatod
Összetörsz
Ez egy leszámolás
Hangosan kell sikítanod
Mert én nem hazudok
Kislány, csak mondom
Hé te, hé te
Mi most valami újba kezdtünk
Hé te, hé te
Most te is úgy érzel, mint én
Gyerünk, kiálts
Hagyjuk magunk mögött a múltat
Gyerünk, kiáltsd ki
Hé te
Nem vagyok nyitott a javaslatokra
Arról álmodozom, ahogy te és én együtt táncolunk
Senki sem szól közbe
Nekünk kell megtennünk
Nincs szükségünk rájuk
Addig, amíg együtt vagyunk
Addig nem akarunk majd mást, bébi
Mondd, hogy ha készen állsz
Mert ma este láthatod majd,
Hogy én nem hazudok
Kislány, csak mondom
Hé te, hé te
Mi most valami újba kezdtünk
Hé te, hé te
Most te is úgy érzel, mint én
Gyerünk, kiálts
Hagyjuk magunk mögött a múltat
Gyerünk, kiáltsd ki
Hé te
Te kételkedtél bennem
Majd bíztál bennem
Elértem, hogy lásd
Hogyan lelhetsz megnyugvásra
Nem tudom mit mondhatnék
Menj az utadon
Hallanom kell, ahogy sikítasz
Hé te, hé te
Mi most valami újba kezdtünk
Hé te, hé te
Most te is úgy érzel, mint én
Gyerünk, kiálts
Hagyjuk magunk mögött a múltat
Gyerünk, kiáltsd ki
Hé te
Hé te, hé te
Mi most valami újba kezdtünk
Hé te, hé te
Most te is úgy érzel, mint én
Gyerünk, kiálts
Hagyjuk magunk mögött a múltat
Gyerünk, kiáltsd ki
Hé te