Gyűszű hegy, tenyérnyi pusztaság
Cseppnyi tó, tűhegynél kisebb fák
Ráncfolyó, öklömnyi nagyvilág
S szerteszét nyüzsgő pálcikák
Messziről hangyának látszanak
De arcukon emberként hordanak
Szenvedő s derűs vonásokat
Mintha csak látnád önmagad
Ám a földgolyó, amin élt e csöppnyi nép
Nem volt más: lövedék
Ágyúból kilőtt, egyre szálló földtekén
Tudtán kívül elítélt nemzedék
Hangyanép bolygóján gyűjtöget
Többet vár, mindig jobb életet
Újat szül és régit eltemet
Éppen úgy, mint mi, emberek
Ám a földgolyó, amin élt e csöppnyi nép
Nem volt más, lövedék
Ágyúból kilőtt, egyre szálló földtekén
Tudtán kívül elítélt nemzedék
Hangyanép, percig sem tétlenek
Álmukban megmásznak
De elnyelik őket a reggelek
Útjukon szörnyű porszemek