Négyszázezer évvel ezelőtt
A világűrből jöttek
És itt adtak nekünk életet
Mindent elveszünk ami adatott
Nem hiszem, hogy ezt kellene tennünk most
És amikor látom a füstöt körülöttem
Úgy érzem, én nem
Tartozom az emberiséghez ott lenn
Úgy érzem, mintha a gleccserek lennék a szemeim
És a hegyek a fejem
A szívem az óceán
És egyedül érzem magam
Mert mindenki rossz
Érzem az életet
Mi ez a dolog, amit gyűlöletnek nevezünk
És ez bennem van
Menj ki innen!
A világ elpusztult
És senki sincs aki újjá építse
A tiltott területek fejlődnek
A szemem le van zárva, a látomás haldoklik
A fejem felrobban
És szégyenbe roskadok
Őrzöm a belső gyermeket
És mondom neki, hogy ne sírjon
"Ne félj élni"
Egy napon királyként állsz
És a mostani félelem eltörölheted
Ez a fény alattunk
Most mindannyiunkat összeköt
Ez a titok mindannyiunké
Ez az igazság növekszik
És harcosként harcolnom kell
Máris érezném
A szerelem, amit felfedezek
Volt ez az álmom, a bolygónk túlélte
A vezérlő csillagok mindig nőnek
És az összes világ
Minden ország sorsa
Mindent újjá építeni egyszerre
Soha nem buktam el és mindig hittem benne
Fejlődhetünk és öregedhetünk
Nyisd ki a szemed, és hagyd, hogy mindez folyjon
Most látszik egy új remény nő belül
Látni fogjuk a gyerekeinket felnőni