Én vagyok a levegő a tüdődben
És a vér a vénáidban.
Én vagyok minden egyes hang, amit hallasz,
És sosem fogok elmenni.
A fülsüketítő hang, amit hallasz
Egyenesen a te szádből jön.
Torkodon akadnak a szavak, annyira felszínesek.
Harapj az ajkadra!
Harapj az ajkadra mikor, ezt meghallod.
Tartsd a szád.
Tartanod kell a szád.
Ne legyél ennyira vak.
Az idő nem a mi oldalunkon áll.
Nézz egyenest a szemembe.
Ne mondd senkinek se, jobban leszel.
Tedd kockára a jó hírneved
És egy pillanatra meg fog állni a világ.
Én vagyok a szellem,
A szellem a tükörben, amely újra megterem,
S olyan színekre festi a lelked, amelyeket utálsz.
Én vagyok a hangok, amiket hallasz
És a döntések, amiket hozol.
Én vagyok a levegő, amit belélegzel
És sosem fogok elmenni.
Nem foglak végigvinni.
Ez az, amitől a legjobban félsz?
Barátom, már megint becsapod magad
Avval, hogy azt hiszed ez valóság.
Ők nem tudnak úgy megmenteni téged, ahogy én.
Nem tudják veled úgy éreztetni.
A bánatban úszol
De a víz túlságosan mély.
Ez már nagyon az utolsó lehelleted,
Óvatosan válogasd a szavaid.
Én vagyok a szellem,
A szellem a tükörben, amely újra megterem,
S olyan színekre festi a lelked, amelyeket utálsz.
Én vagyok a hangok, amiket hallasz
És a döntések, amiket hozol.
Én vagyok a levegő, amit belélegzel
És sosem fogok elmenni.
Mentsd ki magad a hazugságokból, melyek térdre borítsák az apám!
Ó!
Ne legyél ennyira vak.
Az idő nem a mi oldalunkon áll.
Nézz egyenest a szemembe.
Tedd kockára!
Tedd kockára a jó hírneved!