Favola [Hungarian translation]

És úgy mesélik, hogy

Saját elhatározásából,

Fává változott, hogy megállt

És ott maradt figyelvén, ahogy

A föld új virágokat fakaszt

Így

Nyulak és a kolibrik menedékévé vált

A szél megtanította a gyanta és

A vadméz ízére

Az eső pedig fürösztötte

A boldogság számomra – mondogatta magának –

Ez....ez...., amit megtaláltam, most, hogy

Jól érzem magam

És minden időmet csak magamra áldozhatom

Nincs többé szükségem senkire

Igen!!! Ez élet így szép!

De egy nap egy női

Szempár tűnt fel arra

Egy szempár, mi az ég

Színéből lopott kicsit

És ő remegni érezte gyökereit

Ahogy legbelül hirtelen az a hatalmas zavarodottság járta át

Amit csak egy nő nélküli férfi ismerhet

Ő pedig kinyújtotta felé ágait

Hogy megérintse

Megértette, hogy a boldogság sosem

Csak a végtelen egyik fele

És akkor egyszerre lett nap és a hold

Szikla és felhő

Egyszerre lett sírás és nevetés

Vagy csak

Egy ember lett, aki elkezdett élni.

Akkor

A dal volt az, mi kitöltötte

Óriási,

Rettenetes magányát

Azzá az igaz maggá vált

Melyet minden szerelmi történet

Magában hordoz

Hogy hinni lehessen benne