Bárhol is vagyok,
Olyan érzésem van, hogy távol vagyok.
Nincs szülővárosom,
Sosem eresztek gyökereket.
Fogadok, hogy biztonságban érzed magad,
Ahogy életed egy ketrecben tartod,
Miközben én vállalom a kockázatot,
De mindig összeomlok.
Tényleg nem tudom, mire van szükség ahhoz,
Hogy mosolyogjak,
Hogy a fények felvillanjanak.
Mindig úgy tűnik, hogy zuhanok,
Azt hiszik őrült vagyok,
Azt hiszik örült vagyok.
A bennem élő gyermek
Még mindig az öreg fa mögött bújkál,
De hát nem bújkálunk mindannyian,
Egészen halálunk pillanatáig?
És talán szabad vagyok,
De a szabadság csak annyit jelent, hogy eltévedtem.
Olyan, mintha csak vezetnék
Anélkül, hogy valaha is megérkeznék.
Tényleg nem tudom, mire van szükség ahhoz,
Hogy mosolyogjak,
Hogy a fények felvillanjanak.
Mindig úgy tűnik, hogy zuhanok,
Azt hiszik őrült vagyok,
Azt hiszik örült vagyok.
Bárhol is vagyok,
Olyan érzésem van, hogy távol vagyok.
Nincs szülővárosom,
Csak gyorsan rohanok.