Family Portrait [Hungarian translation]

Szóval az apámmal kezdünk, kisfiúként alig beszélt pár angolul

Messziről szeretett bele, ahogy nézte, hogy dolgozik a lány a hátsó kerítésnél

Megtanult néhány szót és pár okos szófordulatot az apjától

A költők könyve, nem viszonozta a lány egyből

De a kitartása lenyűgözte őt

A holdfénynél találkoztak egymással, a közeli erdőben szerelmeskedtek

Aztán a lány szülei gyanakodni kezdtek, mikor a biciklije összetört és ezért

Ellopakodtak búcsú nélkül, egy idegen városban házasodtak össze

Legjobb tudásuk szerint jutottak előre

Munkát találtak és letelepedtek

És aztán múlt az idő

Vérfolyóban születtem a házassági lepedőn

A szoba sötét volt és a bűz olyan erős, az apám

Nem bírta ki a szagát

Mama akkor este halt meg, mert a legközelebbi orvos nem tudta megfékezni a vérzést

Apám felkiáltott a hátsó verandán

A szomszédban a nővérem a kezeiben tartott

Ó jaj, olyan vihar volt akkor, egy különös áradás volt akkor

Apám szeme gyakran volt üres, de a kezei ritkán csendesek

Nővérem megtanulta elviselni az ütéseket, az élettől és testi jellegűt is

De én sosem voltam az, aki meghátrált, nem számított, ki kezdte a harcot

Így megterveztük a saját poklainkat

Apám inni kezdett, egy sötét fickó faszívvel

Nővérem megtanulta, hogyan legyen anya, mielőtt bármi mássá lehetett volna

És én egy kis borzalom lettem, rárontottam bárkire, aki ott volt

Beletelt egy kis időbe, mire lenyugodtam, hogy találjak egy elmét, ami csaknem sértetlen

És ahogy mindig

Az idő tovarohant

Hat évvel később apám ugyanabban a szobában halt meg

Sokan mondták, hogy a gyász tette

Nekem azt kell mondanom, azért, mert felakasztotta magát

Hogy őszinte legyek, sem a nővérem, sem én nem bántuk nagyon, hogy elment

De be kell vallanom, hogy jó dolog volt

Mindig tudni, hogy el tudjuk látni magunkat