(1. versszak)
Mindenki meghal, meglepetés, meglepetés!
Hazugságokat mondunk egymásnak: néha megpróbáljuk
Elhitetni magunkkal, hogy igazunk van,
Hogy nem vagyunk egyedül,
Egyedül.
(2. versszak)
"Mindenki meghal", ezt mondják,
És talán pár száz év múlva kitalálnak valami mást.
Én csak azon töprengek, miért akarsz maradni,
Ha mindenki elmegy.
Úgyis egyedül maradnál.
(3. versszak)
Nem akarok sírni: néhanapján mégis megesik,
De nem miattad.
Rengeteg dolog van, amiről gondolkodjam
A világgal kapcsolatban, amit megszoktam,
Amit nem kaphatok vissza, legalábbis egyelőre nem.
Annyi biztos, hogy értek ahhoz, hogy úgy lássam az életet, mint egy gyermek.
Nem az én hibám, nem is olyan rossz azon töprengeni, miért
Hal meg meg mindenki, és mikor következünk mi a soron?
(4. versszak)
Tudnod kell,
Hogy még ha el is jött az időd, megeshet, hogy nem akarsz majd menni,
Okés sírni, és minden rendben van azzal is, ha elesel,
Azonban egyedül nem vagy.
(Outro)
Nem vagy ismeretlen.