Hajnali három a metrót várom,
hogy kivigyen végre innen.
Kicsit magával rántott, megbabonázott,
megemésztett az este.
Még túl sok a folt és az apró pont,
mire nem emlékszem,
de már nem pusztítok
csak regenerálok,
hogy végre felébredjek.
Messzebbről nézz rám, az óra helyben jár.
Felkel a nap, hogy lássam, az életem elfogy a sárban.
Messzebbről nézz rám.
Háttal állok, a végén járok
az éjjelnek de félek,
nincsen út ami felfele visz,
csak szembe a sötétségnek.
Fekszem a földön a fejemet döntöm
neki a semmiségnek.
Elfogy a tér és üvölt a szél,
hogy végre felébredjek.
Most az vagyok, kitől mindig undorodtam.
Mindent feléltem, mindent elpusztítottam.
Nincs tükörképem, előlem elfordult az énem.
Csak arra vágyom, hogy találjatok rám ébren.