Alszik az táj és én most gondolataimban utazom
erdők, szunnyadó vizek felett
Hold Hölgy világítja az éjt
Északi árnyba festi a vidéket.
Álom ez tán,
vagy halál, ahová menekültem, hol
a parázs már fel-feladja a hó alatt
Belépek a világba, a természet idején.
Kétszer hullott le az első hó
Lefestve lelkem képét.
Ez a zord szépség és roppant magány
Gyermekkorom erdeje, égboltja
Bánat zengi be az utat.
A nappal tovatűntével az éj mesél.
Ez a zord szépség és roppant magány
Ezt vágyja az ember lelke.
Bölcsőm sírja, sírom helye
az utolsó a természetben.
Hová tűnt minden más,
lápok boszorkái, lányok tornyai
és az árnyékban zúgó fák?
Liliomot ültettem az örök hótakaróba
A csend érkeztével a jövőre bízom magam.
Kétszer hullott le az első hó
Lefestve lelkem képét.
Ez a zord szépség és roppant magány
Gyermekkorom erdeje, égboltja
Bánat zengi be az utat.
A nappal tovatűntével az éj mesél.
Ez a zord szépség és roppant magány
Ezt vágyja az ember lelke.
Bölcsőm sírja, sírom helye
az utolsó a természetben.