Ez egy olyan bánat, melyet nem lehet elmondani,
Ez egy olyan fájdalom, mely egyre csak fokozódik.
Üres székek az üres asztalok mellett,
Most barátaim halottak, elmentek.
Itt beszélgettek a forradalomról.
Itt lobbantották fel a lángot.
Itt énekeltek a "holnapról",
De a holnap sosem jön el.
A sarokban lévő asztaltól
Láthatták, ahogy a világ újjászületik,
És ahogy csengő hanggal kipirultak,
Még most is hallom őket!
Azok a szavak, amiket énekeltek,
Azok lettek utolsó közös dolgaik
Hajnalban a magányos barikádokon.
Ó barátaim, barátaim, bocsássátok meg nekem,
Hogy én élek és ti elmentetek.
Ez egy olyan bánat, melyet nem lehet elmondani,
Ez egy olyan fájdalom, mely egyre csak fokozódik.
Szellem-arcok az ablakban.
Szellem-árnyak a padlón.
Üres székek az üres asztalok mellett,
Hol barátaim többé már nem találkoznak.
Ó barátaim, barátaim, ne kérdezzétek
Mire volt jó áldozatotok!
Üres székek az üres asztalok mellett,
Hol barátaim többé már nem találkoznak.