Zárd be az ajtót, amikor elmész
Túl sok van itt belőled
Ne fordulj, meg mert fogadok, hogy megfogsz lepődni
Az álmok soha nem oszlanak meg, ha vissza akarják szerezni őket
Ez nem az az élet, amit akartál
Mert ez az élet már nem az
Nevettem a hibáinkon
Sírsz, mert mélyen lesújtott minket
A kép változatlan marad
De te már nem vagy itt
Ha habozol, ne tedd azt, térj vissza
Mert ha most visszatérsz
Én ugyanaz leszek, aki voltam
Az élet soha, nem, fosztott meg a szárnyainktól
Engedd át magad az őrült emlékeknek, és annak akit szeretsz
Legyen ez az egy élet hívatása
Engedd, nekem hogy beszéljek
Idegenek a szobában
Amíg a világ eseményei zajlanak
Nem mintha a hiba olyan nagy lett volna
Csak a szeretet hiányzik
Remélem visszatér a nevetés
Itt folytatom
Ha habozol, ne tedd azt, térj vissza
Mert ha most visszatérsz
Én ugyanaz leszek, aki voltam
Az élet soha, nem, fosztott meg a szárnyainktól
Engedd át magad az őrült emlékeknek, és annak akit szeretsz
Legyen ez az egy élet hívatása
Engedd, nekem hogy beszéljek
Szerelem, tiltakozom
És erre a fájdalomra válaszolok
Most változik, erősen jön
Kelj fel és vetkőzd le az akadályokat,
A zavaros emberek nem tudják
Ez a szerelem az idő szövetségese
Az az időjé, amely begyógyítja az összetört darabokat A tönkrement szívedből
És akkor próbáld meg a lehetetlent
Valami rendkívüli szerelmet
Éld, túl a hozzáférés pillanatában
Élvezd a diadalod, higgy a csodánkban
Keress valódi szerelmet minden akadály mögött
Ha habozol, ne tedd azt, térj vissza
Mert ha most visszatérsz
Én ugyanaz leszek, aki voltam
Az élet soha, nem, fosztott meg a szárnyainktól
Engedd át magad az őrült emlékeknek, és annak akit szeretsz
Legyen ez az egy élet hívatása
Engedd, nekem hogy beszéljek
És engedd, hogy az élet a maga útján menjen
Zárd be az ajtót, amikor elmész
Túl sok van itt belőled