Echoes [Hungarian translation]

Odafenn az albatrosz

Mozdulatlanul függ a levegőben,

És mélyen alatta a gördülő hullámok.

A korall-barlangok labirintusában

Egy távoli idő visszhangjai

Jönnek át a homokon,

És minden zöld és tengeralatti.

És senki sem láthat minket a szárazföldről,

És senki sem tudja a Hol?-t és a Miért?-et,

De valami mozgolódik és valami próbálkozik,

És elkezd mászni a fény felé.

Idegenek haladnak az utcán,

Véletlenül találkozik két különálló pillantás,

És én vagyok te, és amit látok az én vagyok,

És amit teszek, hogy megfogom a kezed,

És átvezetlek ezen a földön,

És ez segít megérteni, hogy ez a legjobb, mit tehetek.

És senki sem hív minket, hogy menjünk,

És senki sem kényszeríti lefelé pillantásunk,

És senki sem beszél és senki sem próbálkozik,

És senki sem repked a Nap körül.

Felhőtlen mindennapok, éber tekintetembe esel,

Hívogatsz és felemelkedésre buzdítasz,

És az ablakon át a falra

Folyamatosan áradnak a napfény szárnyai,

A reggel milliónyi ragyogó nagykövete,

És senki sem énekel nekem altatódalokat,

És senki sem éri el, hogy lehunyjam szemeimet,

Hát szélesre tárom az ablakot,

És hívlak az égen át.