Для того, кто умел верить [Dlya togo, kto umel verit] [Hungarian translation]

Együtt a napégette

mezők illatával,

a szívben lakozó sötét madárral

érkezik az új ősz.

Te fonod a koszorúdat

gyászszalagokból,

elhervadt virágokból

és megfeketedett kalászokból.

De ki tudja, mivé válnak majd

a hidegek és a veszteségek

azoknak, akik tudtak hinni?

És ki tudja, hogy a vizek fölött

mikor kel fel egy kék csillag

azoknak, akik tudtak várni?

Fáj neked, ha jársz,

nehezen lélegzel,

a szíved helyén

egy nyílt seb lüktet.

És mégis megteszel

még egy lépést

az ürömön és kökénybokron át

a rég várt egek felé.

És egyszer majd felébred minden angyal,

és megnyílnak az ajtók

azoknak, akik tudtak hinni.

És egy zord januári reggelen

a hegyekben kivirágzik a mandula

azoknak, akik tudtak várni.

A hangafű a földre hajlik,

elsötétült a horizont,

nehezednek a felhők,

egyre kevesebb fény tör át.

Egy dombon ülsz

mozdulatlanul, szótlanul.

Elmondtunk már minden szót,

eldaloltunk minden dalt.

De tudom, lesznek majd kulcsok

és megnyílnak az ajtók

azoknak, akik tudtak hinni.

És a homály sötét vizei fölött

feljön egy kék csillag

azoknak, akik tudtak várni.

Elátkozva siklik

egy magányos csónak

a végtelen szomorúság

hideg vizein.

Csak az ég tud

mindent az árvaságunkról

és a fájdalomról, amelyet

a hallgatás átka köt át.

Valahol ott vannak a vigasz szigetei

és egy menekvést nyújtó part

azoknak, akik tudtak hinni.

Új csillagok születnek ott

és a hegyekben kivirágzik a mandula

azoknak, akik tudtak várni.