Egy este csak úgy az ajtó előtt állt
a nap éppen lemenőben volt
hirtelen termett ott és nem mondott semmit
- egy szót sem - nekem
kb. mintha mindig ott állna
Beszéltem hozzá, de ő nem szólt semmit
csak úgy állt ott az ellenfényben
Eleinte nem tudtam, hogy ki ő
nem tudtam, hogyan nevezik
de aztán megláttam a hangszerét
Nem lehet tudni, honnan jött
és nem lehet tudni, hogy hívják
de legtöbbször jókedvet áraszt
meglehetősen jó abban, amit csinál
csak úgy ismerik, hogy a harsonás férfi
Nem tudom megmondani, hogy mennyi idő telt el
Szerencsére nem hordok órát
A nap időközben már Amerikánál járt
de ő egy tapodtat sem mozdult
A hangszere szorosan a kezében
na, ekkor már nem volt olyan érdekfeszítő
Bementem, becsuktam az ajtót
A csendje visszhangzott a házon át
Még egyszer kinéztem rá
Még mindig ott állt, mint a saját maga szobra
amin én mind a mai napig eléggé csodálkozom
Nincs szakálla, de attól még kemény fickó
és most jön az ő része (**)
Másnap reggel felkeltem
és megijedtem
a harsonás egyszerűen eltűnt
Ő nem a szájharmónikás fiú
neki nincs szüksége ágyra és puha pehelypaplanra
elég sokat dohányzik, ami rosszat tesz a játékának
ő az, ami : a harsonás férfi