Gyengéden megfogta játékát
Mielőtt összetörte
És vágyakozott
De nem tudta mire
Mert magányos volt
És a haja ragyogó szőke
És a szája oly vörös, mint a bor
És aki ebből a nedűből ivott
Soha többé nem lehetett boldog
De tavasszal valaki azt mondta:
"Te is érzel örömöt és bánatot"
És szakított neki rózsát, ezernyit
Ám a lány csak összetörte a szívét neki
Mert magányos volt
És a haja ragyogó szőke
És a szája oly vörös, mint a bor
Igen, senki nem tudott úgy csókolni
És mégis oly magányos lenni
Mi maradt az életéből?
Egy dal, mit senki sem énekelt
Szent Péter megváratta őt,
Két örökkévalóságon át
Mert magányos volt
És a haja ragyogó szőke
És a szíve hasonlít egy halott kőre
Aztán így szólította: "Szegény Gyermek, jöjj,
A magány többé nem gyötör!"