Gondolj bele, hogy szívem gazdátlan marad, ha elmész,
Mert biztosan nem fogok még egy meleg fészket találni.
És ha könnyeimet egyszer-kétszer le is törlöm, úgysem száradnak fel,
Mert nem törölhető el a sors, mit a világ nekünk szánt.
De ezt senki sem érdemli meg...
Vajon ha végigmegyek ezen az úton veled,
Akkor ugyanarra a helyre jutunk majd el?
Talán várna ott ránk egy tengerparti kunyhó?
De valamiért külön irányban haladtunk...