Odakint a kertek alatt,
Látni, ahogy felkel a nap.
Sugarai fénytüzétől,
A csillagok elolvadnak.
Minden reggel megtörténik,
Mikor a nap előbújik,
Hogy egy csillag a sok közül,
Örökre eltűnik.
Ha egyszer az én csillagom fénye is kihunyna,
Húzzátok meg a harangot a templomtoronyban,
Konduljon meg utoljára, visszhangozzák a hegyek,
Nincs már többé kinek szíve, csak titokban szeretett.
A felvégi dűlők alján,
Nevesincs patak csordogál,
Isten tudja honnan ered,
Semmiből jön, semmibe megy,
És akik vizébe néznek,
Mindegyikről lop egy képet,
Ezer arcot visz magával,
A felejtésnek.
Ha engem is egyszer ez a patak elragadna,
Húzzátok meg a harangot a templomtoronyban,
Konduljon meg utoljára, visszhangozzák a hegyek,
Nincs már többé kinek szíve, csak titokban szeretett.