Egy ifjú herceg hajdan az öreg királlyal élt
Egy ősi vár lett otthonuk egy bűvös kertben
De, mert a vén király csalódott a világban
Magas falak közt bújt, és a sok kapu zárva volt
És szólt: "Fiam nincs a Földön pazarabb hely!"
De a herceg tudta mégis, hogy menni kell
Fénylő éjből, színarany égből
Csillagok szórják a csillagport, hogy megtaláld
Harc az élet, győz, aki téved
De bátran járja az útvesztőt
Míg kincsre váltja ő csillagporát
"Ha innen elmész, elbuksz - inti őt a király -
Akárcsak én, hát maradj itt, e bűvös kertben
Itt nyugton, bizton élsz, neked szolgál itt minden
Neked magas a fal, és a tölgykapu téged véd!"
Így győzködte őt az öreg érvekkel
De a herceg tudta mégis, hogy menni kell
Mert távol innen színarany minden
Hív a világ, sodor olthatatlan szenvedély
Harc az élet, élvezd és érezd
És kinccsé válik a csillagpor
Ha nem riaszt el téged száz veszély
Az szeret, aki az utadba nem áll
Az szeret, aki tudja, ha menni muszáj
Az szeret, aki majd elenged téged
Az szeret, aki könnyezve ért meg
Távol innen színarany minden
Csillagok hívnak, és messze űz a szenvedély
Harc az élet, győz, aki téved
De bátran járja az útvesztőt
Nosza, indulj csak el, hiszen rajtad a jel
S így nem riaszt téged el száz veszély
Nem riaszt száz veszély