Itt, ahol a tenger csillog
És a szél oly erősen fúj
A sorrentoi öböl előtt egy vén teraszon
Egy férfi ölel egy lányt
Miután a lány sírt
Aztán (a férfi) megköszörüli a torkát és belekezd az énekébe
Én nagyon szeretlek Téged
De nagyon, nagyon, tudod
És ez egy bilincs mostanra
Ami megolvasztja a vért az ereinkben, tudod
Látni a fényeket a tenger közepén
Az amerikai éjszakákra emlékeztetnek
De azok csak lámpák voltak
És a fehér fényű a propelleré lehetett
Érzed a fájdalmat a zenében
Felkel a zongora mellől
De amikor a Holdat látja előjönni egy felhő mögül
Még a halál is édesebbnek tűnhet számára
Belenézve a lánynak a szemeibe
Azokba a szemekbe, amik zöldek, mint a tenger
És akkor hirtelen egy könnycsepp csordult ki
És úgy érezte, hogy belefojtódik a szó
Én nagyon szeretlek Téged
De nagyon, nagyon, tudod
És ez egy bilincs mostanra
Ami megolvasztja a vért az ereinkben, tudod
A líraiság ereje
Ahol minden dráma egy hazugság
Ahol egy kis smink és egy kis mimika
És máris másvalakivé válhatsz
De az a két szem, aki Téged néz
Oly közel és oly igazul
Elfelejtetik veled a szavakat
Beleláttatnak a gondolatokba.
Így minden oly jelentéktelenné vált
Még ott, az amerikai éjszakák is
Visszafordít és látod az egész életedet
mint egy spirálon való lecsúszást
Óh igen, és az élet, ami véget ér
De ő többé már nem gondol erre
Még akkor sem, ha boldognak érezte magát
És újrakezdi az énekét
Én nagyon szeretlek Téged
De nagyon, nagyon, tudod
És ez egy bilincs mostanra
Ami megolvasztja a vért az ereinkben, tudod