Oly sokáig bámultam a tükörbe.
Hinni akartam, hogy lelkem ott van a túloldalon.
Minden apró darabra hullik, összetörik.
Szilánkjaim
Túl élesek, hogy ismét összerakjuk.
Túl kicsik ahhoz, hogy számítsanak,
De elég nagyok ahhoz, hogy oly sok kis darabra vágjanak.
Ha megpróbálom őt megérinteni,
És vérzek,
Vérzek,
És lélegzek,
Nem lélegzek többé.
Mély lélegzetet veszek, és próbálom felkészíteni lelkemet.
Újból megtagadod, hogy igyál, mint egy makacs gyerek.
Hazudj nekem,
Győzz meg, hogy mindig is beteg voltam.
És mindezeknek a dolgoknak
Értelme lesz, mikor jobban leszek.
De ismerem a különbséget,
Önmagam és tükörképem között.
Nem tudok segíteni, de kíváncsi vagyok,
Melyikőnket szereted?
Szóval vérzek,
Vérzek,
És lélegzek,
Nem lélegzek...
Vérzek,
Vérzek,
És lélegzek,
Lélegzek,
Lélegzek,
Nem lélegzek többé.