Kék bársonyt viselt
Kékebbet, mint amilyen bársonyos az ég volt
Lágyabbat, mint amilyen szatén a levegő volt
A csillagoktól
Kék bársonyt viselt
Kékebbet, mint amilyen bársonyos a szeme volt
Melegebbet, mint amilyen lágy a sóhaja volt
A szerelem a miénk volt
A mi szerelmünket szorosan tartottam
Érzem, a mámor egyre nő
Akárcsak ahogy a láng fényesen ég
De ahogy távozott, eltűnt a fénye a
Kék bársonynak
De a szívemben örökké ott lesz
Drága és meleg marad az emlék az éveken keresztül
S még mindig látom a kék bársonyt a könnyeimen keresztül