Próbálom fenntartani magam ezen a folyamon
De egy gondolat lehúz
Egészen a mélybe húz
Egy üres végtelenség felé bolyongunk
És az életoltás lesz az egyetlen módja
Hogy csökkentsük a bűneitek
Nem töltődhet fel újra ez az örvény
Egy lyuk a térben s időben
Szoktál-e sírni a mennyek felé,
Miközben ide vagy kötve?
Sosem töprengtél azon,
Miért nem száradnak fel ezek az ólmos könnyek?
Oly sok árnyékot hagynak maguk után az elmémben
Az összes felhő elhalad fenn az égben
Várom a vihart, várom az esőt,
S várom a könnyeket, hogy rám hulljanak
Egy üres végtelenség felé bolyongunk
És az életoltás lesz az egyetlen módja
Hogy csökkentsük a bűneitek
Nem töltődhet fel újra ez az örvény
Egy lyuk a térben s időben
Szoktál-e sírni a mennyek felé,
Miközben ide vagy kötve?
Sosem töprengtél azon,
Miért nem száradnak fel ezek az ólmos könnyek?
Oly sok árnyékot hagynak maguk után
Bennem él, életem összes emlékében tovább élnek
Szoktál-e töprengeni,
Miért nem száradnak fel e könnyek?
Az idő az életbe kényszerítve
Él tovább elmémben
Megtaláljuk valaha a kiutat ebből a végtelen labirintusból?
Nincs vége ennek a labirintusnak
Merre kellene fordulnom?
Balra vagy jobbra?
Maradjak itt?
Én legyek az?
Szoktál-e sírni a mennyek felé,
Miközben ide vagy kötve?
Sosem töprengtél azon,
Miért nem száradnak fel ezek az ólmos könnyek?
Oly sok árnyékot hagynak maguk után
Az idő anyaga az életbe erőltetve
Továbbra is létezik, mert itt van
Bennem él, életem összes emlékében tovább élnek
Elveszve az üres végtelenségben