Mértéktelenül magányosnak érzem magam,
Egy szemhunyásnyit nem aludtam,
Tébláboltam és az ajtót bámultam,
Közben meg ittam
Egy feketét
Kihűlt kotyvalék a szerelem
Sosem lesz részem csodában
Ebben a hétköznapi szobában.
Az árnyékokkal elcseverészek
Hajnali egytől négyig
És Uram, milyen lassan telnek a pillanatok
Egyebet nem csinálok, csak kavarok
a feketével
A szomorúság mióta magával ragadott
Minden hétfőn kimaradok
Vasárnapokon szőtt álmaim unalomkacatok.
A férfi szeretőnek született,
A nő pedig, hogy bőgjön és zsörtölődjön
Maradjon otthon, süssön-főzzön
És múltbéli bánatait fullassza
füstfelhőbe meg kávéba.
Reggelente mélabús vagyok
Esténként hangosan sírok
A kettő között nikotin
Így nem olyan nehéz a viadal
Kesernyés éjsötét kéjital
Padlón vagyok
Őrületbe kergetem magam, folyton arra várva
Talán visszajön a kedvesem nemsokára
Az idegeim felmondták a szolgálatot
A hajam őszbe csavarodott
Folyton csak a kávét iszom
Mióta elhagyott a pasasom.