Még senkinek sem mondtam el, de egy madár amint repült látta mit tettem. Odakintre fészket rakott, és arról énekelt mivé lettem.
Olyan hangosan, és olyan tisztán énekelt.
Attól féltem, a szomszédok meghallanák, így behívtam, hogy meggyőzzem őt.
Megígértem, hogy soha többé nem teszem meg.
De ő csak hangosabban, és hangosabban énekelt a házban, és nem tudtam kivinni.
Így hát csapdába ejtettem egy karton doboz alá, hogy megállítsam őt.
Kivettem a madarat és azt mondtam:
"Ez az utolsó dal, amit énekelni fogsz"
Letaszítottam, eltörtem a nyakát,
megtanítottam őt a leckére, amit sosem felejt majd el.
De az álmaimba újra belopódzott a régi ismerős csiripelés.
Kinyitottam a számat, hogy sikítsak, ordítsak
Hadonásztam a kezemmel, csapkodtam.
De nem tudtam sikítani, és nem tudtam ordítani
nem tudtam sikítani, és nem tudtam ordítani.
Kinyitottam a számat, hogy sikítsak, ordítsak
Hadonásztam a kezemmel, csapkodtam.
De nem tudtam sikítani, és nem tudtam ordítani,
mert a dal az én számból szólt.
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból,
Az én számból.