Hány „Mondd csak mi leszel ha nagy leszel” kérdést hallottál már
Mióta megszülettél, mindez már történelem
De a fejed még mindig tele
Mondván ez az enyém, ez a tied, ez az övé,
Osztogatod az életet, szeretettel, mi egy fityinget se ér
Mi? Ő is elárult téged?
Na? Mi maradt neked?
Nézd haver, klasszikus portré vagy, kár érted
Tégy amit akarsz, szabad vagy
Rendben, tanulsz, de ez nem elég, ezzel nem lesz vége a szenvedésnek
Kibujsz majd a páncélodból, véget vetsz a levertségnek
Nem fogsz többé úgy élni, ahogy ő akarja, visszatérsz a valóságba
De előtte
Rajzolsz majd egy nőt
Ő nem fog itthagyni s elmenni, mint a másik
Elrejted majd őt, és eltemeted
Hogy (rajtad kívül) senki se szerethesse
És mintha ez nem lenne elég, még szerelmes is lettél? Nemár!
Hagyd már ezeket a dolgokat, kövesd a többieket, éld az életed!
Ha nem tudod megtenni, játszd meg magad, de edd meg amit főztél, építsd fel hamis világodat
Hisz ezeknek van értéke, nézd haver, még a szerelem is hazugságnak tűnik, piaci árunak
Mindenki megőrült, ember, még saját szavaid is hátbaszúrnak
Élj úgy, hogy mindezt észben tartod, és soha, soha ne mondd, hogy beveszed ezt a rizsát
Egy nap majd eljössz, és megmutatod magad, a szerelmedet, amit akarsz
De most kezedbe veszel egy tollat és kiöntöd, kiadod haragodat
Rajzolsz majd egy nőt
Ő nem fog itthagyni s elmenni, mint a másik
Elrejted majd őt, és eltemeted
Hogy (rajtad kívül) senki se szerethesse
Megállsz majd egy pillanatra, megkérdezed magad
Miért ilyen ez a rendszer, miért hazug mindenki?
Aztán majd meglátod, hogy nincs remény, megérted,
S folytatod tovább hazug kis életed
Egy nap majd eljössz, és megmutatod magad, a szerelmedet, amit akarsz
De most kezedbe veszel egy tollat és kiöntöd, kiadod haragodat
Kibujsz majd a páncélodból, véget vetsz a levertségnek
Nem fogsz többé úgy élni, ahogy ő akarja, visszatérsz a valóságba