Bathory Aria [Hungarian translation]

[I. A Sötétségtől eltelve mint Usher ]

Kioltott gyertyák sóhajtottak

ahogyan a Halál tovatűnt

miután a hideg könnyek címerét a Grófnőre adta

Tudatlan mint egy balsorsú Usher

A Báthory Házat sötét

gyász leple takarja

Bárcsak könnyezhettem volna

Őmellette gyászolva

Oly szorosan öleltem volna

mint egy vihartól partra vetett,

a Kytherion áradatába fulladt Afroditét

És megcsókoltam volna Őt,

mert csakis Ő ismertette

volna meg ajkaimmal

az árnybaborúlt tájak titkait

Ahol az élvezet testet öltött

és megbánás nélküli fájdalom

jött megfagyasztva a suttogássá

csendesített hangos élet lehelletét

A Sötétségtől eltelve

Magába szívva a tűnő holdfényt amely átosont

Ura kriptáján ki éberen aludt

A Sötétségtől eltelve

Az özvegyi fájdalom rívását lehellve a világba

Örjöngő végtelen éj hatotta át lelkét

[II. Egy Holló Gyilkosság Fúgája]

Most kioktató szürke egek

élet elleni bosszút lihegnek

Őrlő álkapcsok és Szapphó

könyörög a nemek mészárlásáért

A Nagyság Illúziója elítélte mert tárnáiban

átkos üvegbe pillantott csalódottan

rúnáktól és bűn-nővéri kultuszától körülvéve

Egy hóhér nemtörődömségével ostromolt szellem-világokat

Megkötözött arkangyalokig

A fénytől az éjig zuhant

Ledobatva a Földre ahol kezdőthet a kínzás...

De hamarosan

tarotja megmutatta hogy

korcs pletykák, rákként terjedve

megírják a számlát

és kioltják csillagait

bármíly sebzett is,

hogy jobbá tegyék a hideg vérfürdők

keserű igazságait

Ahogyan testek életre keltek

merev seregként

hogy kísértsék Őt

a sekéy sírokból amikbe vettettek

Mikor farkasok kikaparták

durván szőtt méheiket

Hol kemény fagyok küszködtek soká

hogy leleplezzék sebeiket

Lelkének legmélyéig üldözték

Fegyverként emelve mérgüket repültek

Mint egy fúgába írt holló-gyilkosság

És tudva hogy örömük

szétzúzná álmait

Megfeketült könyveket lapozott hogy kárhozatát elkerülje

s dühösen károgott kánonokat gyülekező elleneire

Hát eljött Halloween estje

s fogadta

mint Bellona a bálban

elleneit

Bukott nővéreit felhúzták

S kínzói

kereszttel mocskolták a járóköveket

menekülésre készített kocsijáig

De tudta hogy bátran át kell vészelnie az éjt

habár a félelem halálfejet vetített a Holdra

Mint egy fúgába írt holló-gyilkosság

Mert minden egyes maszkos égkő szem szörnyű célt sugallt

A szörnyülködés hideg tekintetté fagyasztotta a festett szemeket

És még a hatalmas tükrökben

játszó tánca is

mintha baljós jövőjét mutatta volna

Mintha a végzet lakomázott volna ott

[III. Szemek melyek látták az Tébolyt ]

Egy a hit szögeitől megfeszített korban

amikor Krisztus madárijesztői pusztították a vidéket,

egy obszidián koszorúba született gőgös grófnő

kihívta a mélységet jól tudva hogy kárhozni fog

Élete temetési menetként gyászról suttogott

Eltorzítva és vágyakozva, megszállva és transzban

azokkal akik megadták magukat a kegyetlenségnek

Saját tánca ritmusa alatt összetörve

Egy tüzes forgószél söpört át a rózsákon

melyeket a Grófnő fekete tüskéi tartottak karmaik között...

A Mennyeket követelte és hogy örökké

csikarja a fiatalság elixírjét az ártatlanból

Míg leszbikus fantáziái

extrémmé tágultak

Évtizedeken át elszabadultan

járt a vér selymes gyógyszeréért

De uralma gyorsan véget ért

mert a Sötét Istenek túl mélyen szunnyadtak

hogy meghallják könyörgését

Amikor rabtartóit megtámadták

ítéletekkel oly papoktóll

kik imakat dadognak

az éj közepén

gyűrt lepedőt szennyező szűzekért

És Ő büszkén állt

amikor bűneit kiteregették

jobbágy ajkaktól átkozva

Habár Ő érezte a tüzek bűzét

melyek lábakat nyaldostak,

fel, bűntársai megkínzott szemérméig

Így végződik hát ez a kicsavart történet

És habár megmentette a mágja marásától

nemesi vérvonala,

bűnei nem hoztak megváltást

Örökké elvágva a közeledő éjtől

hol csakis a lassú Halál hozhat röptöt

"A Szellemek mind elmenekültek az ítélet elől

Egyedül rohadok tébolyultan

Ahol az erdő suttog, az avar engem gyászol

A fenyőktől a sisakvirág koszorúkig

eme falakon túl

hol íly sivár börtönre ítéltek

Köröket róvok azzal az állati őrülettel

mit az ártatlan Hold küldött nekem sápadt gerendákon át

A Hold mely nem mond halotti beszédet,

így uralva minden Teremtést

Míg én megadom a halálnak ajkaim

egy lassú hideg csóknak, mely megtagadja az újjászületést

Habár még egy utolsó kívánságom megadatik a sorstól:

Szépségem látatlanul hervad el

Látatlanul a fekete szemektől melyek eljönnek

lelkemért hogy békébe vigyék vagy pokolra társaimhoz.