Pénteken sehova sem megyek,
Minden fény zöldről pirosra vált.
Váltogatom a tévéadókat,
Helyzetképek játszanak a fejemben.
Visszanézve az időben tisztán látom,
Hogy vak voltam, bolond voltam,
Hogy valaha is megnyitottam a szívem,
Annak a sok féltékenységnek,
Keserűségnek, gúnynak.
Szombaton vadul rohanok,
Minden fény átvált pirosból zöldre,
Megyek a tömegben lökődve,
Kémiai anyagok rohannak a véremben.
Bárcsak te is itt lennél,
Tudod, olyan tisztán látom,
Hogy féltem elmondani neked
Mit is éreztem igazán,
Beismerni néhány hibát, amit elkövettem.
Ha akarod, gyere, vedd el,
Könyörgök hangosan,
A szeretet, amit neked adtam,
Soha nem volt kétséges,
És érezd most.
Engedd el a szíved, az elmédet, és érezd most.
Vasárnap London minden fénye ragyog,
Az ég pirosból kékbe mosódik át,
Rugódom az őszi leveleket és azon tűnődök,
Hogy te merre is jársz.
Hazafele indulok, olyan magányos vagyok.
Nem jön, hogy elhiggyem,
Amint megyek fel a lépcsőkön, megfordulok,
Hátha ott látom a te mosolyod magam előtt.
Ha akarod, gyere, vedd el,
Könyörgök hangosan,
A szeretet, amit neked adtam,
Soha nem volt kétséges,
És érezd most.
Engedd el a szíved, az elmédet, és érezd most.