Az én hibám,
vesztes csak én lehetek,
jobban szerettelek.
Ám a szív nem számol, és nem mérlegel,
fellobban és felemel,
lángolva éget el.
Vége már,
nem táncol többé napsugár,
elszállt a tűz tollú nyár.
Most feledni volna jó,
de az emlék oly izgató.
Mióta nem vagy velem,
egyre csak azt kérdezem,
miért múlt el a varázs, az égető láz?
Az én hibám,
vesztes csak én lehetek,
jobban szerettelek.
Ám a szív nem számol, és nem mérlegel,
fellobban és felemel,
lángolva éget el.
Vége már.
Még bujkál a kétkedés,
az újbóli útkeresés,
a magány lett társamul,
az emlék egyre fakul.
A dal is félbeszakadt,
a forrás is elapadt,
az érzés tört karú ág,
eltűnt a láz.
Az én hibám,
vesztes csak én lehetek,
jobban szerettelek.
Ám a szív nem számol, és nem mérlegel,
fellobban és felemel,
lángolva éget el.
Mégse hidd, hogy szerelmünknek vége már.
Ne hagyd, hogy így legyen!
Ne hagyjuk ezt sosem!
Mert lesz még szerelem.