Én ősszel megyek, köd ballag utánam,
gurul csapás párás földeken.
Barázdák közt lélegzik az Isten,
de a melegséged izzik csak bennem.
És az eső hull egyre,
leszakad a szívemre,
zuhog, esik mindenre,
leszakad a lelkemre,
cserepekre, kertekre,
esik, esik mindenre.
Már nyirkos felhők mélyén hordod a szíved,
már zúg a földre régi, nagy eső,
s én tűnt városban köd leszek majd végül,
holt utcákon bolyongó idő.
És az eső hull egyre,
leszakad a szívemre,
zuhog, esik mindenre,
leszakad a lelkemre,
cserepekre, kertekre,
esik, esik mindenre.