Ó, micsoda édes kis semmiségek, ki tudja, hány hónapja készültem már erre,
Nem könnyű olyasvalakivel beszélni, aki nem hallgat meg,
Fejemben egy idegen hang sikoltozik szüntelenül,
Arcomon egy nagy, hamis, antidepresszív mosoly feszül.
"Mi történt, hogy így elrohansz, mi történt, hogy így elrohansz?
Ülj le ide egy kicsit." De nem teszed...
Ha fejemet válladra hajthatnám, csak sírnék,
Bárcsak csókolhatnálak, beszívhatnám illatod, de nem tehetem.
Nem tehetem, és ez összezavar...
Általában ködös tekintettel néztál rám, te boldog voltál, én boldog voltam.
Ma éjjel csak régi jó barátok vagyunk, de akárhogy is van,
Fejemben egy idegen hang sikoltozik szüntelenül,
Arcomon egy nagy, hamis, antidepresszív mosoly feszül.
"Mi történt, hogy így elrohansz, mi történt, hogy így elrohansz?
Ülj le ide egy kicsit." De nem teszed...
Ha fejemet válladra hajthatnám, csak sírnék,
Bárcsak csókolhatnálak, beszívhatnám illatod, de nem tehetem.
Nem tehetem, és ez összezavar...
Egész lelkem lángol, azt kiáltanám: Hívj megint!
Ha tehetném, újra letörölném könnyeid, de nem tehetem.
"Mi történt, hogy így elrohansz, mi történt, hogy így elrohansz?
Ülj le ide egy kicsit." De nem teszed...
Ha fejemet válladra hajthatnám, csak sírnék,
Bárcsak csókolhatnálak, beszívhatnám illatod, de nem tehetem.
Nem tehetem, és ez összezavar...