Annyi dolgot mondtam volna néked, - ám, egymást szem elől veszítettük
Noha, csak úgy ismerkedtünk össze..., az utcákon..., véletlenül...
Szóltam: Szívem, menj el! Mintha nem is találkoztunk volna soha...!
Ne szólj hozzám, nem érdekelnek a szabályaid - sajátos törvényeid sora!
Miért nem futsz, hogy elmondd: szeretsz engemet?
Miért nem zárod el az utam, nehogy véletlenül elmenjek?
Most miért néz Ő így reám, mint a szerelem fuvallatára?
S miért kiált bennem minden úgy, hogy maradjak mégis Nála? (x2)
Nem szólsz hozzám, nem ölelsz, nem bírsz - már nem lehet,
És elfojtom a hangom, mely már az őrületbe esett...
Annyi dolgot mondtam volna neked, de kiszórtam az utcára mindet,
Nincs már semmi számomra mindabból, ami a Tied
Mennyire megváltoztatott téged az idő - óh, mennyire kiürített!
Arcod, akár egy kavics, olyan - a víznek mélyiben...
Miért nem futsz, hogy elmondd: szeretsz engemet?
Miért nem zárod el az utam, nehogy véletlenül elmenjek?
Most miért néz Ő így reám, mint a szerelem fuvallatára?
S miért kiált bennem minden úgy, hogy maradjak mégis Nála? (x2)
Szívem, inkább; "- Sosem találkoztunk!", - ezt találd mondani
Mivel, nem kívánom magam, ilyen szerelemnek od'adni...