A szív nehezen tolmácsolható
Megvan a sajátos nyelvezete
Az emberek nyelvével és halk sóhajokkal beszél,
És imákkal és nyilatkozatokkal
A jó emberek nagy napjaival és a legkisebb gesztusokkal
És rövid, elfúló lélegzetekkel
De hiába tanultam annyi mindent, így sem tudok ráparancsolni
És a szavak mind kiszöknek, és sérülten jönnek vissza
És versbe foglalnám őket, ha csak tudnám, hogyan csináljam
Nem tudom megérteni
És odaadnék mindent - még a mennyországot is
Mindent, ha csak egy pillanatra is
Megérteném a szavaid igaz jelentését
Mert már az idők kezdete óta feljegyzem őket, de soha nem látom értelmüket
Lábujjhegyen beszél hozzám
És bennem énekel
A legsötétebb éjszaka közepén sír fel, és abbamarad a reggeli fény érkezésével
De hiába tanultam annyi mindent, így sem tudok ráparancsolni
És a szavak mind kiszöknek, és sérülten jönnek vissza
És versbe foglalnám őket, ha csak tudnám, hogyan csináljam
Nem tudom megérteni
És odaadnék mindent - még a mennyországot is
Mindent, ha csak egy pillanatra is
Megérteném a szavaid igaz jelentését
Mert már az idők kezdete óta feljegyzem őket, de soha nem látom értelmüket
És odaadnék mindent - még a mennyországot is
Mindent, ha csak egy pillanatra is
Megérteném a szavaid igaz jelentését
Mert már az idők kezdete óta feljegyzem őket, de soha nem látom értelmüket
Nem; a szavak egy nyelvet alkotnak
Ami nem érdemel annyi törődést
A botladozó kifejezéseim soha sem fejezték ki, amit érzek
Az egész mennyország nem tudná leírni ezt az érzést
A szavak sosem voltak igazán hasznosak
Ezért egy olyan nyelven kezdtem kiáltozni, aminek a létezéséről addig fogalmam sem volt