Alışırım Gözlerimi Kapamaya [Hungarian translation]

Már kinyitottam a szemem, mintha a világ tiszta volna,

Mintha hihető lenne a mese a szebb holnapról.

Gyermekkori emlékeim a hazugságok közt pihennek,

Nem találtam hősöket a képregényeken kívül.

Bárcsak álmaim ne úsznának rózsaszín ködben,

Feltettem minden kérdést, de nem kaptam rájuk választ.

Mindenki csak hazudik, minden csak hazugság,

Ami darabokra hullott, már nem rakható össze, a mesék nem válnak valóra,

Csönd honol az utcákon, hol szerelembe estem,

És ez a város nem hallgat, mindig csak sír, mindig csak sír...

Ha valaki megadja az utolsó reményt,

És azt mondja, egy nap minden szép lesz,

Talán elhiszem majd a hazugságokat,

És hozzászokok, hogy lehunyjam a szemem.

Az úton, amin a fény oly távolinak tűnik,

Angyaloknak kell megmenteniük engem, mielőtt elnyelne a sötétség.

Az úton mindenütt kínok, repedések és vér,

Vajon hány gyermek álma veszett el a romok között?

Miért feledkeztek el magukról az emberek?

Mégis, hány ember halt meg a semmiért?

Mindenki csak hazudik, minden csak hazugság.

Mindent elvesztettem, amim valaha is volt, a mesék, miket hallgattam nem váltak valóra.

Senki sem olyan ártatlan, amilyennek hittem, a háború nem állt meg, a halál nem szűnt meg.

Ha valaki megadja az utolsó reményt,

És azt mondja, egy nap minden szép lesz,

Talán elhiszem majd a hazugságokat,

És hozzászokok, hogy lehunyjam a szemem.