Túl ezer éjszakán,
Életben maradtam,
Mert a szívemben a szerelem halhatatlan.
Amíg a testem majd az enyészeté lesz,
S létem elvesz,
Addig még továbbra is óvom ezt a szerelmet.
A hold ragyogva csillant szememben,
Úgy tűnt, ő sírni készül az égben,
Vörös könnyek csordultak belőle,
Az éjszakát véresre festve.
Akkor a síri csendben,
Szemtől szemben álltunk, pengétől sérülten.
A magány és a szorongás.
A szívemben oly mély lett a vágás.
Túl ezer éjszakán,
Életben maradtam,
Mert a szívemben a szerelem halhatatlan.
Amíg a testem majd az enyészeté lesz,
S létem elvesz,
Addig még továbbra is óvom ezt a szerelmet.
Az idő nagyon lassan múlt tova,
Akkor, ott lehunyt szemmel állva,
Amíg vörös fonalként folyt
Le a kezemen az élet,
Még éreztem, a köteléket.
Akkor a síri csendben,
Szemtől szemben álltunk, pengétől sérülten.
A magány és a szorongás.
A szívünkben oly mély lett a vágás,
Megint
Túl ezer éjszakán,
Életben maradtam,
Mert a szívemben a szerelem halhatatlan.
Amíg a testem majd az enyészeté lesz,
S létem elvesz,
Míg egy nap emlék leszek már.
Túl ezer éjszakán,
Életben maradtam,
Mert a szívemben a szerelem halhatatlan.
Amíg a testem majd az enyészeté lesz,
S létem elvesz,
Addig még továbbra is óvom ezt a szerelmet.
Színezz vörösre!
Színezz vérvörösre!