Te vagy nekem az élet, a fény,
Fogom kezed, hogy már sose félj,
Ez a nap a te ünneped már,
S egy ajándék, ami vele jár.
(vszk.)
Boldogság,
Tőled bármit kapni, boldogság,
Elég egy apró tárgy,
Tudom, hogy ott lesz benne minden vágy.
Add hát, ne várj!
(Refrén:)
Én kincseket nem adhatom,
Csak szívemet, mint a legszebb darabom,
Nem óra ő, sem drágakő,
De bármi volt, csakis érted zakatolt.
Csak érted zakatolt, érted zakatolt.
Lehet arany, meg, ékszer, meg kincs
De olyan igazi, mint te vagy, nincs,
Mit is adhatok én neked még,
Egy szó, egy könyv ide nem elég.
(vszk.)
Add hát, ne várj!
(Refrén:)
Ha tudnád, a kincsekből,
Mennyire várt rád, a kincsekből,
Jöjj vedd hát, a kincsekből,
A legszebb darabot.
Még nem volt, már kezdettől,
Föld meg a vén Hold, már kezdettől,
Már akkor, már kezdettől,
Csakis érted zakatolt.
Mi összetart az éveket, még egy jégzivatar sem törheti szét,
Te vagy nekem, aki fényével vonja be rég az élet színét.
Nem akarok mást, csak te is, hogy lásd,
Hagyd a csomagolást, S add a legszebb darabot!
Vedd hát féltett kincsem, a legszebb darabot,
Téged éltet itt benn, érted zakatolt,
Őrizd hozzánk híven, a legszebb darabot
Ez a szív, most tőlem minden, érted zakatolt.
(Refrén:)